Sokat gondolkodtam, hogyan tudnám leírni, mit is jelent nekem: beengedni a lelket. Ekkor jutott eszembe a mese, amit nagyon szeretek, és ahogy végig gondoltam a történetet, arra jöttem rá, hogy mennyire hasonlít az út, a lépések, a küzdelmek, az ajándékok. Ezért gondoltam, hogy leírom, hogy én mit éltem át, talán segít…, hiszen semmi mást nem tudok.

A lépések ezek:

1) felismerni, hogy változásra van szükség, hogy egyedül csak én vagyok képes változtatni az életemen. (Nekem ez volt a legnehezebb. Tőled vártam, hogy változz, hiszen én csak arra indulhattam, amit nem akartam. Nem akartam vállalni a felelőséget, de hogyan várhatnék valamit tőled, amire én képtelen vagyok? Az segített, amikor rájöttem, hogy ami van, az tönkretesz minden szépet és jót (bennem, köztünk, és talán benned is), hogy nem tudok megmaradni a teljességben, hogy kibillentem. Nem a valódi szeretetben élek. Elengedni ezt a ragaszkodást, az elképzelt vágyakat, a “mi lenne, ha az álmaim valóra válnának”…ez volt a legnehezebb. Hinni, hogy a vágyaim bár igazak, az út nem biztos, hogy az, amit a képzeletemben futtatok. Rájönni, hogy ez nem a jelen, nem a valóság az, ami kitölti a szívem…, hanem az álmaim, még ha sok minden igaz is volt belőle.)

Ezt írja a mese is: Vidraszív érezte, hogy kibillent az egység állapotából, a másik oldala haldoklott. Tudta, hogy cselekednie kell, hiszen “kiapadtak a források” – nem kapcsolódott az Élethez, Istenhez, hívjuk bárhogy. Valami pusztító erő kerített hatalmába mindent. Veszélybe került az élet.

2) miután ezt felismertem, erőre, hitre volt szükségem, hogy menni fog. Hogy amit érzek, hogy „indulnom kell” az igaz, és hogy ne féljek, attól, ami jön.

Mit ír a mese: …hogy létezik a gyógyító fű, de “aki szedni akar belőle, el kell mennie a lenyugvó Nap után”. Őrült magány, egyedül az éjszakában, még a Nap se süt, minden kies és kopár. Senki sehol, a megszokott kapaszkodók nincsenek. Ki kell lépni a kényelmes, meleg otthonból, ki a megszokottból, a komfortzónából. Ez csak úgy megy, ha hiszek – egyébként pokol. Maradni, az a biztos halál. A mese szerint fegyver nélkül kell indulni…, ezt csak úgy lehet, ha elhiszem, hogy nincs veszély, nincs mitől félni ezen az úton.

3) …és akkor láthatóvá, érzékelhetővé válik a Lélek. Amikor tudok nem markolni valamit, hogy az enyém legyen, akkor helyet adok annak, ami valóban be tudja tölteni a hiányaimat. Ez már következmény. Az első kettő a nehéz… (Legbelül van valami bizonyosság, hogy így jó. Nem szívja el, vagy ki semmi, azt az erőt, a Lelket.)

Mese: Vidraszív nem kereste, de az első, akivel találkozott a szárnyaszegett madár, a Lélek volt, aki nem tudott repülni. Nem tudott helyet változtatni, összekötni az eget a földdel. Rab volt, de Vidraszív megitatta, gondoskodott róla, figyelt rá, megújult a kapcsolódás. A madár nem tudta a választ a kérdésre, hogy hol a gyógyító fű, de társává, segítőjévé szegődött az úton. Már nem volt egyedül.

4) kapcsolódni a valódi vágyamhoz, addig göngyölni, amíg megtalálom, hogy mi az. Mi az, amire valóban vágyom?… a teljes életre….és itt kezd tisztulni, hogy mi az, ami nem az enyém, mi az, ami a szülők, világ, vagy bármi elvárása felém, ami miatt félnék, vagy ami miatt “nem szabad” kapcsolódni a Farkasomhoz.

Mese: megjelenik a farkas, akit nem zabolázott, nem “szocializált” az ember, aki szabad, akin keresztül kapcsolódhatok a valódi önmagamhoz. Miután kapcsolódom a transzcendenshez a lélekkel (madár), önmagam “eredetijéhez” – a farkasomhoz, meghallom a hangot, a választ a kérdésemre! Milyen szép, hogy a női oldal szól, kezd életre kelni, és ahogy éledezik, Vidrszívet rávezeti a megoldásra. (Ilyen termékeny kapcsolatra vágyom, nem csak egy férfival, de önmagammal is. Minden, ami terméketlen, ami nem az Életet szolgálja, azt el kell engednem, annak meg kell halnia. Ez annyira biztos, hogy ennek mentén könnyebb meghozni egy-egy döntést. Itt nem zavar meg az ész és az érzelmek sem.)

5) engedni, hogy amit kerestem, az más legyen… azt hiszem, hogy ez már itt nem kérdés, hanem maga a felismerés.

Mese: „éltető víz”. Ez több, mint, amit keresett. Jóval több. Az Élet ajándéka, vagy ahogy te mondanád: Isten ajándéka! A fű, ha letépi, már nem él, a forrás, viszont felduzzad. Erről lehet felismerni, hogy mindig több, hogy nem fogy ki. Milyen szép, hogy repül haza, a Lélek szárnyán. Képes egy más minőségű létezésre, amire ember egyedül képtelen – beengedte a Lelket!

6) integrálva a haldokló/az életemből kizárt oldalam, teljessé válva megváltozik a kapcsolataim minősége (erre még csak vágyakozom…, hogy tudjak valóban úgy szeretni, hogy az gyógyítson, hogy az felemelje azt, akivel kapcsolódom. Hogy semmi szín alatt ne a hiányaim tömködését jelentse, hogy ne akarjak a szeretetemért cserébe semmit. Önzetlenül szeretni, ezt szeretném, ez tenne igazán boldoggá…azt hiszem.)

Mese: az egész falu meggyógyult, újjáéledt, még boldogabbak voltak, mint azelőtt.

neked,

zs